Kacsa – Liba

kacsa_liba_kiskep2.jpgTakarmányozási javaslat

Pecsenye kacsák takarmányozására javasolt takarmánysor, kevésbé intenzív nevelési körülmények között javasoljuk etetni. Alacsony elhullást jó egészségi állapotot, nagy növekedési erélyt, kedvező húskihozatalt biztosít, alacsony költségek mellett.

Alkalmazás: Indító 0-12 nap, Nevelő 12-85 napos korig, Befejező 85 naptól a vágásig.
Kiszerelés: 20 kg-os zsákban morzsázott, granulált formában.
Tudnivaló: Csak akkor vállalkozzunk liba és kacsa tartására, ha ehhez elég nagy terület áll rendelkezésünkre. Ezek az állatok meglehetősen zajosak, a szaguk is intenzívebb, mint néhány tojótyúké, lényegesen több vizet igényelnek, még akkor is, ha fürdésre nem, csak ivásra adunk nekik vizet. A kiskacsát, kislibát szintén előnevelten érdemes megvenni tavasz végén, nyár elején, mert a hőmérsékletre még érzékenyebb, mint a csirke. Felnevelésénél ki lehet használni a nagytömegű tavasz végi, nyár eleji zsenge zöldfélét.
A magyar kacsa igénytelensége és jó ellenállóképessége közismert. Gyorsan fejlődik, jól hízik, évente 50-80 tojást termel. A kacsák kevésbé fogékonyak a betegségek iránt, és így nevelésük, tenyésztésük könnyebb, mint a tyúkféléké.

kacsa_liba_kiskep.jpgA kiskacsák nevelése sokkal könnyebb, mint a naposcsirkéké, mert élelmesebbek, a betegségek iránt kevésbé fogékonyak. A kiskacsák a meleg iránt sem olyan érzékenyek, csupán a száraz alomanyagról kell gondoskodnunk. Ez azonban nem könnyű feladat, mert az itató edényből állandóan kifröcskölik a vizet. A kiskacsák 3 hetes korukig vízfürdőt nem igényelnek és nem is célszerű őket vízre engedni. A háztáji tartásban úgy állítsjuk be a kacsanevelést, hogy 9, legkésőbb 10 hetes korban meg lehessen kezdeni a kacsák vágását. Tovább már azért sem érdemes a kacsát tartani, mert megkezdődik a tollazat kicserélődése, a fejlődés megáll, és a tollképződés sok takarmányt vesz igénybe. A gyorsan nevelt kacsákat igen jól kell takarmányozni, mert csakis így lesznek megfelelőek.
A növendékkacsák elsõ 7-8 hetes nevelése intenzív takarmányozás mellett történik. 8 hetes korukra átlagosan 3 kg élõsúlyúak, beólazáskor az átlagos súlyuk legfeljebb 3,8 kg-ot ér el.

Általános állategészségügyi feltételek:

  • Telepítés előtt végezzünk alapos takarítást, fertőtlenítést
  • Almozáshoz penészmentes almot használjunk szecskázott szalmát, vagy puhafa forgácsot
  • Az istállóba, telepre belépéskor kéz és lábfertőtlenítés szükséges
  • A takarmányokat száraz, hűvös, jól szellőző helyen tároljuk
  • Zöldtakarmányt lehetőleg frissen etessük, illetve szétterített állapotban tároljuk
  • Gondoskodjunk a rovarok és rágcsálók irtásáról
  • A gyengén fejlődő vagy beteg egyedeket selejtezzük ki
  • Egészséges állománynak megelőzésre ne adjunk antibiotikumos kezelést!

Beltartalmi értékek

 

 

6321
Indító

6322
Nevelő

6323
Befejező

Sza.

%

90,73

90,45

90,84

MEBaromf

MJ

10,85

10,72

10,42

Nyersfeh

%

17,32

15,69

15,37

Ny.zsir

%

2,82

2,98

2,93

Ny.rost

%

7,36

6,66

7,06

Ny.hamu

%

5,03

5,04

4,95

Ca

%

1,16

1,05

1,00

P

%

0,74

0,77

0,80

Na

%

0,24

0,23

0,21

Lysin

%

0,74

0,71

0,67

Methion.

%

0,37

0,32

0,32

Met/Cys.

%

0,80

0,72

0,70

Threonin

%

0,71

0,61

0,58

Tryptoph

%

0,22

0,19

0,18

A.vitami

NE/g

12 291

9 833

7 375

D3vitami

NE/g

3 741

2 993

2 245

E.vitami

mg/kg

42

33

25

Rendelésfelvétel Hétfőtől-Szombatig 7:00-tól - 18:00-ig.